diliház

Szombaton tetőzött az előző napok/hét levertsége és idegessége, volt egy kisebb pánikrohamom megint a híreket olvasva. Aztán rá fél órára meg is jött, szóval rá kellett jönnöm, hogy a pánikrohamom fele akkora se lett volna, ha a hormonok nem zavarnak be. Csodás.

Tömöm a családot vitaminnal napi szinten, tegnap már apám is beszedte a Béres cseppet, ami azt jelenti, hogy tényleg nagy a baj. Ő elég magasról tojt erre, könyörögnöm kellett neki múlt héten, hogy már dolgozni se menjen, szóval valamit hallania/olvasni kellett, ami végre végigjutatta az agyában az infót, hogy ez nem játék. Még egy maszkot is elkért abból a háromból, amit a főnököm hozott nekem.

Már senkit nem engedek a családból sehová, ha valamit nagyon el kell intézni azt megteszem én. Ma postára kell mennem, ha végeztem a munkával, meg gyógyszertárba és itt be is fejeztem. Unokanővérem férje elintézzi a nagyobb dolgokat nekünk, tej, liszt, ásványvíz, így csütörtökön szkafanderben már csak kisebb, de pár hétre elegendő dolgot kell megvennem, aztán ennyi.

Hétvégén végignéztem a katalán sorozatot, ami még lendített a lelkiállapotomon negatív irányba. Túl sok mindent elindított bennem érzelmileg és lehet nem a legstabilabb időszakomban talált meg. De legalább rágódhatok ezen ahelyett, hogy állandóan a járványon kattog az agyam.

kedvtelenség

Újabb hátránya a home office-nak, hogy a főnököd este fél 7-kor küld egy emailt, és másnap hallod a hangján a telefonban, hogy bizony elvárta volna, hogy még akkor válaszolj neki. Sorry, nyolc és öt között bármikor, bárkinek elérhető vagyok, de a munkaidő határait tartom akkor is, ha itthon vagyok. Így még kevesebbet állok fel a gép mellől, mintha az irodában lennék, szóval bőven kitöltöm azt a nyolc órát.

Beszélgettem a brazil barátnőmmel és elég világos lett számomra, hogy fogalma sincs, mivel is foglalkozom. Azért van szó a munkámról sokszor és már 7 éve ismerjük egymást, azt gondolná az ember ennyi idő alatt valamit csak megjegyzett ezzel kapcsolatban. Mindegy, nem mintha az én memóriám olyan fényes lenne, szóval nem érzem jogosnak, hogy felrójjam ezt neki.

Tegnap elkezdtem nézni egy katalán sorozatot a Netflixen. Többen mondták, hogy a 3. rész körül indult be számukra igazán a széria, hát én már az első részt végigbőgtem, úgy megfektetett a zenéje. Mondjuk a témája is olyan, ami nagy kedvencem, a párhuzamos univerzumok mindig is bolygatták a fantáziám. A hétvégét rá is szánom a sorozatra, bár magamat ismerve már éjfélre be is fejezem.

adunk a szarnak egy pofont

Nem blogoltam rendszeresen már vagy... 7 éve. Nem is nagyon hiányzott, de most ezzel a járványhelyzettel a nyakunkon megjött az inger rá. Tudja franc, hogy miért.

Negyedik napja dolgozom itthonról. Értve ezalatt azt, hogy szülőkkel és nagyszülővel összezárva együtt vészeljük át a koronás időszakot. Megvan az előnye a home office-nak nyilván, nem kell negyed hétkor kelnem, bármikor áttelepülhetek kényelmesebb felületre a laptoppal, viszont több is az inger, ami elvonja a figyelmem. Zuzukutyám az egyik. Inkább foglalkoznék vele, mintsem munkával, bár ez a késztetés akkor is megvan, mikor az irodában ülök, 25 kilométerre tőle.

Kiváncsi leszek mit hoznak a következő napok. Attól nem tartok (annyira), hogy munka nélkül maradok, de kemény időszak jön. B és C megoldásokon kell dolgoznunk, hogy a vállalt szolgáltatást - ha más formában is, de - teljesíteni tudjuk és ennek sajnos lesz visszhangja az ügyfeleknél. Ez van. Alig egy hét múlva lesz 9 éve, hogy ennél a cégnél dolgozom, és az első években éltem-haltam a munkámért. Változott azóta a felállás, rájöttem, hogy nincs az a meló, amibe megérné beledögleni és ehhez igyekszem tartani magam. Nem mondom, hogy könnyű, a stresszevésem a megmondója ennek, de ha szembejön egy helyzet, amitől 4 éve még sírógörcsöt/idegösszeroppanást kaptam volna, ma már csak arra késztet, hogy bekapjak egy leszarom tablettát és úgy legyek vele, hogy majd megoldjuk ezt is.

Tegnap néztem egy netflixes dokusorozatot, amiben különböző korosztályokhoz tartozó emberek csoportjait vizsgálták kísérletek által. Az utolsó részben tudomásul kellett vennem, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége egyet töröl magán szarás után és a papírt látatlanul dobja is be a wc-be, majd gatya fel, lehúzás és csá. A barnacsikós alsók és bugyik száma óriási lehet náluk.